Kecskeméten a Széchenyi 2020 program keretében a Zöld város kialakítása a Homokbányán című projekt kapcsán az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott közel 800 millió forintos vissza nem térintendő támogatásának köszönhetően megvalósult Homokbányán, a Kvarc és az Agyag utca, valamint a két utca közötti terület fejlesztése.

A projekt eredményeként 14.518 m2 területen újult meg. A fejlesztések Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által a TOP-6.3.2-15-KE1-2016-00002 azonosító számú „Zöld város kialakítása a Homokbányán” című projekt keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 800 millió forintos vissza nem térítendő támogatásának köszönhetően valósulhattak meg.

A fejlesztésnek köszönhetően a városrész közterületeinek környezettudatos, család- és klímabarát megújítása valósult meg, egy élhető és vonzó városi alközpont kialakítására került sor Kerékváros bringapark néven, valamint kerékpáros készségfejlesztő pálya, KRESZ-pálya és futópálya jött létre.

A pályázat által újjáéledő terület ad otthont a lepusztult, romos állapotú épületből átalakított „Bike and Coffee” elnevezésű félig fedett létesítménynek is. A fejlesztések eredményeképp gyalogos- és kerékpárút is épült, ezenkívül pihenő- játszópark kialakítása, és sport- és szabadidős tevékenységek, programok megvalósításához szükséges eszközök beszerzése is megtörtént.

A zöldkörnyezet parkosított fejlesztésével, az átgondolt térhasználat alkalmazásával a pályázat hozzájárul Homokbánya lakókörnyezetének javításához és a városrész pozitívabb megítéléséhez.

A kialakításra kerülő parkosított környezet nemcsak a környékbeli lakosok számára lesz népszerű, hanem a tágabb agglomerációban élők számára is számtalan pihenési és kikapcsolódási lehetőséget biztosít. A kihelyezett játszótéri játékok, a futópálya és a készségfejlesztő pálya a biciklivel érkező fiatalok számára is kellemes időtöltést nyújt, míg a „Bike and Coffee” elnevezésű létesítmény a városrész különböző közösségi összejöveteleinek helyszínéül szolgál.

A kellemes szabadtéri elfoglaltságokat kínáló zöldterületi fejlesztés elősegíti a városrész pozitívabb családbarát megítélését és hozzájárul Homokbánya lakókörnyezetének javításához.